9. rész - Rémálom és vámpírok

Drake: Mi?
Charlotte: Beragadt! Vacak roncs...
Drake: Menj odébb, berúgom!
Charlotte: Ne, Drake, ez tök fölösleges!

Drake: Aúúú! Miből van ez a hülye ajtó?
Charlotte: Fából... :S
Drake: Jó erős egy fa...

Charlotte: Áhh, most mit csináljunk? Nem maradhatunk itt...
Drake: Charlotte, én szívesen segítenék, de anyám rendőr, és ha nem érek haza negyed órán belül elkezd ,,köröztetni"... XD Szóval sajnálom, de nekem most mennem kell :(
Charlotte: Szia :'( *csak boldogulok valahogy*
Drake: Majd hívj fel ha sikerült bejutnod :)
Charlotte: Okés ;)

Charlotte: Na jó, majd kitalálok valamit...
NEGYED ÓRA MÚLVA

Charlotte: Brrr, de hideg lett hirtelen! Pedig nyár van, és az előbb majd' megsültem :S M... mi az ott?
?: Charlotte! Hát te meg hogy kerülsz ide?
Charlotte: Ismerjük mi egymást? O-O
?: Nem érdekes. Beengedlek.
Charlotte: Álljunk csak meg egy pillanatra!? Én viszont tudni akarom ki maga!
?: Elég, ha annyit tudsz hogy barát.
Charlotte: Háááát... nem is tudom... azok a hegyes fogak nekem nem barátot jelentenek...
?: Mindenki ezzel szivat :@

Charlotte: Elnézést, de...
?: De?
Charlotte: ...de ha egy erős fiú nem tudta berúgni azt az ajtót, maga hogy akarja? O___o
?: Én nem harapnám ám el a nyelvemet ha közben levegőt vennék - amit nem teszek. De ki mondta hogy én azt beRÚGni akarom? ><
Charlotte: Akkor viszont három kérdés: hogy gondolta, hogy nem berúgja? Beletörik a keze!
?: Nekem? Hahaha! Ugyan! Egy pöccintés, és ki is esik a helyéről!
Charlotte: =| A második kérdésem: mitől ilyen fehér a bőre is miért vörös a szeme és miért nézi a nyakamat? ˙o˙
?: Magánügy. Majd egyszer megtudod.
Charlotte: És a harmadik: amióta itt van, nem láttam hogy egyáltalán venne levegőt. És azt hogy értette, hogy ,,amit nem teszek"?
?: Tegezz légy szíves. És nekem nincs szükségem levegőre. Minek vegyek, mikor anélkül is megvagyok?
Charlotte: Akkor egy plusz kérdés, ha már ilyen szépen kíváncsivé tettél: te vagy az az Alice?

Alice: Legyen -.-" Én vagyok az az Alice -.-" De most már engedj oda ahhoz az ajtóhoz!
Charlotte: Semmi szükség rá, hogy tönkretedd, ha már ennyi mindent tudok rólad. Hess innen!
Alice: Flora nem fog ennek örülni *vicsorog*
Charlotte: Jajjmár! Most mit számít hogy...

Charlotte: ...hátul vagy elöl megyek be? Úristen! De hiszen... denevérré változott! Istenem... jobb lesz, ha leülök :$

Charlotte: Hihetetlen! Nem elég, hogy két boszorkányt is ismerek - ráadásul az egyik az anyám - , még egy ilyen dilis ember-denevérnek is fel kellett bukkania, aki be akarta pöccinteni az ajtót!? Egy pillanat! Hegyes szemfogak, vörös szemek, fehér bőr, nyakbámulás, levegő nélkül élés, denevérré változás és hihetetlen erő... VÁMPÍR! Ezt nem bírom elképzelni. Nem egy dolog volt már, amit simán átvészeltem, de hogy ilyen... ilyen... vérszívók is létezzenek... brrr!
Flora: Charlotte, te vagy az?
Charlotte: Anya?

Charlotte: Engedj be hátul! Félek!
(ha valaki nem érti, ugrik át a kerítésen XD)

Flora: Mi történt? Miért vagy így megrémülve?
Charlotte: Mégis miért ne lennék kiakadva a te barátnődtől?
Flora: M-milyen barátnőm? O_____o

Charlotte: Az az idegbeteg vérszívó! Folyton a nyakamat bámulta és azt képzelte hogy egy érintéssel be tudja verni azt a vacak ajtót! A hideg kiráz tőle!
Flora: Charlotte, Alice csak segíteni akart!
Charlotte: Nem érdekel! Hogy gondoltad, hogy egy ilyen borzalmat küldesz a nyakamra hogy beengedjen? Miért nem tudtál felhívni, hogy beragadt az ajtó? Akkor már egyből hátraugrottam volna a kerítésen, de nem, neked mindenképpen össze kelllett ismertetned ezzel az izével?! Most neked ebből mi hasznod van? Hogy halálra rémültem, mikor rájöttem mi is valójában? Láttam hogy nem sok választja el attól hogy megharapjon! :@
Flora: És én felhívtalak, csak nem vetted fel a telefont :|
Charlotte: MI?
Flora: Felhívtalak. És ha szabad kérdeznem, miért nem vetted fel?
Charlotte: Semmi kedvem sem volt mással dumálni, mikor Drake is ott volt!
Flora: Tehát neked fontosabb az az osztálytársad mint én?
Charlotte: Hagyj már békén! Nem érted? Ez egy VÁMPÍR! És meg akarta inni a véremet!
Flora: Nyugi már, Charlotte! Elhiszem hogy bosszant, de nem kell így beszélni!

Charlotte: Veszek egy fürdőt és húzok aludni. :@
Flora: De eddig nem is tudtál aludni!
Charlotte: Majd most fogok.
Flora: *hülye Alice! néha lehetne egy kicsit emberibb is*

Ezt nem tudtam felfogni. Még mindig nem értettem, hogy egyáltalán álmodok-e vagy sem. A mai éjszaka, hogy Drake csak úgy minden ok nélkül ehívott a parkba... ez a tökfej vámpír... és az egész életem. Boszorkányok, vámpírok... most már csak farkas meg zombi kéne :( Ráadásul Leonáról semmi hír. Mi van vele? Jó, értem én, majdhogynem egy idegen, de akkor is! 15 évig éltem vele együtt abban a hitben, hogy ő az anyám. Átlagos lány, átlagos ház, átlagos élet... irigyeltem azokat, akiknek ilyen az élete. Hülye könyv, hülye ház, hülye padlás, hülye Agatha, hülye ÉN! Miért hittem el ezt a baromságot? Lehet hogy Florának nincs is igaza, hogy tényleg csak álom ez az egész bolondság... néha azt kívánnám, hogy bárcsak felébrednék végre, bármilyen is lenne az az életem. Elmennék utcaseprőnek is, ha az kéne ahhoz hogy ennek az álomnak vége szakadjon. Tudom, hogy hirtelen összedőlt bennem a világ, de ez az Alice az utolsó türelemfámat is kivágta. Nem volt elég a múlt heti depizés, most meg egyre több lesz körülöttem a nemlétező dolog!

Charlotte: Jó éjt, én! Bár ennyi erővel mondhatnám azt is, hogy rémes rémálmokat, Charlotte! Ennél kiakasztóbb már úgysem lehet.

Aznap éjjel - nem kívánt kívánásom szerint - rémálmom volt. Nem is akármilyen. Sok ideig csak feküdtem a földön - vámpírként. Iszonyatgyenge voltam, és felállni sem tudtam. Körülöttem mindenhol vörösszemű, hegyes fogú vámpírok várták, hogy felálljak. Párszor kiáltottam egyet, amikor egyik-másik ,,fajtársam" belém nyomta a körmét, hátha arra felébredek. Egy idő után nyögve feltápászkodtam, holott vámpír létemre nem kellett volna, hogy bármim is fájjon. Vicsorogva meredtem Alice-re, aki a fülsüketítő morgásom ellenére lazán vállat vont, és odébbált. Csak akkor vettem észre a hatalmas naptárat, ami mellettem állt egy kidőlt fatörzsnek döntve. A naptáron bejelölt napok azt jelölték, hogy mennyi ideig nem voltam magamnál. Az első oldalon, amit megláttam, minden napot vörös karika tarkított. Tehát eddig egy hét. Elkezdtem visszafelé lapozgatni, és elértem a naptár végét, de a karikák nem fogytak el. Ekkor egy másik vámpír az orrom elé tolta a következő naptárat. Vagy 100-at átlapoztam, mikor végre elértem a mai napig. És a holnapi nap már vörösre volt színezve! Alice és az a másik 4 vámpír, aki engem körülvett, intett, hogy kövessem őket. Pár óra séta után egy temetőbe értünk, és egy zöld hajú vámpír - közülünk - egy félig elásott koporsó mellé taszigált. Végigfutott a hátamon a hideg, és lassan felnyitottam a koporsó tetejét. Bekukucskáltam a lyukon, és egy ismerős, vakítóan szőke hajtincs fogadott. Mégjobban kinyitottam a koporsót, és teljesen kiborultam, mikor megláttam anyámat halottan a koporsóban feküdni. Alice a vállamra tette a kezét, és elmesélte az egész történetet. A vámpírrá válásom pedig egyet jelentett a halálommal, tehát így Flora is meghalt (a 3. részben utánanézhetsz a dolognak). Lezöttyentem a földre, és legszívesebben egy rakás embert vámpírrá változtattam volna, vagy ami mégjobban esett volna, hogy minden csepp vérüket megigyam. Alice felrángatott a földről, és bevitt a városba. Sivár volt és kihalt, egy-pár papírgalacsin kószált a töredezett betonon. Majd a zöld hajú vámpír elmondott mindent. Hogy mikor még a mostaninál is rosszabbul voltam, ,,holdkórosan" bejártam Curmodbuck-be, és szépen lassan kipusztítottam az embereket. Aztán hirtelen felébredtem, de arra, hogy valami aggódva rángatja, csapkodja a vállamat.

Flora: Charlotte! Charlotte! Mi történt? Miért kiabáltál?
Charlotte: Mmm... Drake-et is?... :'( Neee!... Alice... :'[ Mondd, hogy ez... nem igaz! :''''( Nem lehet... ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!
Flora: Charlotte! Ébredj már feeel! :'(

Charlotte: Áááááá! Anya, te jó isten! Mi... mi a francnak... de mit csinálsz itt? :@
Flora: Charlotte, csak hogy tisztázzuk: az emberek NEM szoktak hangosan bömbölni és végképp nem mérgükben ordibálni álmukban!
Charlotte: Jaj neee! Már megint? :@ :'( Nem igaz! Ha a kezem közé kerül ez az Alice, én esküszöm, hogy...
Flora: Nyugi! Tehát mi történt?
Charlotte: Hát... az volt, hogy vámpír lettem, és te meghaltál, és száz évig nem voltam magamnál, és mindenkinek megittam a vérét Curmodbuck-ben, miközben... :'( Szipp!
Flora: Nyugiii! :) Semmi baj, csak egy álom volt!

Charlotte: Uhh, iszonyúan hasogat a fejem!
Flora: Feküdj le, hozok forrócsokit :]
Charlotte: Egész idáig feküdtem... áhh, inkább felhívom Drake-et!
Flora: Ahogy gondolod. Azért a csoki marad, ugye?
Charlotte: Aha. ˙˘˙

Charlotte: Szia, Drake...
Drake: Charlie, minden oké? Olyan rekedt a hangod...
Charlotte: Nem, semmi bajom, csak... pocsékot álmodtam. Gondoltam felhívlak, ha már megígértem.
Drake: Az nem valami jó :$ Átmenjek hozzátok?
Charlotte: Aha, lécci. Az ajtót majd megoldom valahogy... *ásít* ..., és mit vegyek fel?
Drake: Bármit ami kényelmes :)
Charlotte: Nem baj, ha iszonyatosan borzasztórondán néz ki a képem?
Drake: Dehogy baj! Úgy is szép vagy =]
Charlotte: Akkor fél óra múlva kint várlak a kis tónál.
Drake: Ott leszek ;)